News
Nagyon szépen köszönöm, hogy gondolt rám! Bízom benne, hogy hamarosan megnézhetem a „nézését meg a járását” – írta slágerére utalva Kis Grofó, de azt egyelőre nem tudni, a zenész ezt egyébként milyen ...
Ma már az Ikrek jegyéből indul a Hold, ez neked nem igazán kedvez, ahogy a Plútó fényszöge sem a napi horoszkóp szerint. Valaki fáraszthat a sok (mellé)beszéléssel, vagy azzal, hogy túlzottan sok ...
A fiam hála Istennek egészséges és boldog. Az, hogy soványka, az nem jelenti azt, hogy beteg!" – kezdte kemény bejegyzését Kis Grófo, kiállva fia mellett és elutasítva a rosszindulatú megjegyzéseket, ...
Kis Grófo ritkán reagál az őt ért kritikákra, azonban most nem tudott szó nélkül elmenni amellett, amilyen durva bántásokat kapnak legújabb videoklipje miatt, melyben 13 éves fia is szerepet kapott. A ...
Kis Grófo számára mindig is a család volt az első, és ezt legújabb projektje is bizonyítja. A mulatóssztár pár nappal ezelőtt a közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt, miszerint érkezik új dala, ...
Megjelent a zenész és fia első közös dala, azonban voltak, akiknek nem sikerült a lényegre figyelniük. Egy-két aljas kommentelő ugyanis Kis Grófo fiát kezdte ki: azt állítják, hogy túl sovány és ez ...
Büszke vagyok rád fiam! – írta Kis Grófo, aki a zenélés mellett a ház körüli teendőkbe is igyekszik bevonni a gyermekeit. „Lacika már tizenkét éves, és azt gondolom, hogy egyre több figyelmet kell ...
Mint azt Grófo-Kozák László elárulta, korábban is hitt már Jézus Krisztusban, most azonban készen állt arra, hogy végérvényesen befogadja őt a szívébe. Tegnap elmondtam a megtérő imát és amikor Németh ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results