News
Vettel egyelőre tehát ne helyez magára nyomást annak kapcsán, hogy ő legyen Marko utódja, hiába van tisztában azzal, mit ...
„Pato tavaly értékesen járult hozzá a munkánkhoz és továbbra is remekel az NTT INDYCAR SERIESben, így ideális jelölt a ...
A verseny promóterének, a Formula Imolának az elnöke, a korábbi csapattulajdonos Gian Carlo Minardi a Sky Italiának válaszolt ...
Dunne 2024 közepén csatlakozott a McLaren utánpótlás-programjához, és jelenleg a csapat Formula E programjának tartalék- és ...
Ezek az események egyrészt tehát alátámasztani látszanak, hogy Oakes miért mondott le ennyire hirtelen a csapatvezetői ...
A McLaren tehát erődemonstrációt tartott, de egyelőre úgy tűnik, házon belül most inkább Oscar Piastri van nyeregben, hiszen az ausztrál már négy idei futamgyőzelemnél jár, és az elmúlt három hétvégén ...
Természetesen azonnal elkezdett őrölni a pletykamalom, az kezdett el terjedni, hogy a nyilatkozattal a 82 éves Marko, aki ...
A következő szezontól a hajtásláncok elektromos komponense lesz felelős a Forma-1-es autók teljesítményének feléért, ...
Valahogy találó, hogy Carlos Sainz és Lewis Hamilton a Miami Nagydíj utolsó körének utolsó előtti kanyarjában összeütköztek ...
Jack Doohan folyamatos biztonsági védelmet kapott a Miami Nagydíjon, miután Franco Colapinto rajongói hozzáfértek személyes e ...
Az istálló jelenleg második a konstruktőri tabellán, bár az is igaz, hogy a lemaradásuk már most több mint 100 pont a ...
A szimplán F1 névre keresztelt hollywoodi produkcióban Brad Pitt és Damson Idris játsszák a főszerepeket, a film ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results